Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy mára kaptok még egy bejegyzést tőlem amiben a 2013-as karácsonyi, szegedi kirándulásunkról ír Kristóf (a történet ugyan nem lett befejezve, de talán így is megfelel), ez egy jó kis nosztalgia lehet a Két Idióta Dolgai 1.0 követőinek, a többieknek meg így másfél év késéssel, de Boldog Karácsonyt! A régi álneveket kicseréltem ;)
Mai reggelem elégé eseménytelenül telt.
Valamikor dél körül, éppen amikor elkezdtem a Titokfölde c. könyvet, Anyu bejött a szobámba:
- Hívott Bence anyukája és azt kérdezi, hogy ki akarsz-e velük menni a kecskeméti - Kecskeméten lakunk - főtéren az adventi vásárba - mondta anyu.
- Persze - válaszoltam neki, mert már kint akartam tudni a magam szobámból.
- Rendben, akkor megmondom neki - és kiment a szobából.
Délután már a nyolcadik fejezetnél jártam, amikor csenget a kaputelefon. Azonnal felpattantam és mentem fogat mosni.
Szerencsére nem ők voltak.
Azonban pár perc múlva csörgött a telefonom: BENCE. Azonnal felkaptam és rohantam a cipőmhöz. Gyorsan felvettem a kabátom, a sapkám-sálam és a kesztyűmet is.
A lépcsőn lefele nagyon lassan mentem le - legalábbis az előző gyors öltözéshez képest -, mert izgultam. Ugyanis még nem találkoztam Bence szüleivel.
Amikor leértem az ajtóhoz (és kiengedtem magam előtt egy idős nénit)
megláttam a kocsijukat. Egy ezüst, piramis alakú Citroent. Bence valamit integetett, de nem értettem.
Megkerültem az autót, mert ott láttam szabad helyet. Közben Bence apja kiszállt a kocsiból:
- **** Péter - mutatkozott be, a hangja egy kicsit Puzsér Robertére emlékeztettet.
- ******* Kristóf - mutatkoztam be én is.
Mindketten beszálltunk az autóba. Az anyós ülésen Bence anyja, Angéla ült. Barnás-vöröses hajú, kedves nő képet festve magáról. Mellettem, középütt Bence, egy barna hajú, alacsony srác, velem egy idős. Mellette pedig az öccse: Peti. Az öt éves „cukiság”.
Az öveket becsatoltuk. Elindultunk.
Miközben mentünk valamilyen irányba, Bence apja (kérte, hogy tegezzem) megszólalt:
- Vedd le a kabátod, mert rád fog sülni - levettem bár csodálkoztam. Minek levenni, ha csak a közelben lévő főtérre megyünk? Ebben a pillanatban kinéztem az ablakon.
Nagyon nem a főtér felé mentünk, mert már csak gyárakat láttam.
Nem szóltam semmit, de magamba lefuttattam. Tehát nem a főtérre megyünk. Akkor hova? Egyből a korcsolyapálya jutott az eszembe, mert tudom, hogy Bence anyukájának munkahelye mögött van egy jégpálya.
Más már nem is jutott eszembe. Talán azért, mert már nagyon beijedtem. Ezt úgy értsd, hogy tudok korcsolyázni. Csak nem valami kedves emlékek kötnek ehhez a sporthoz.
Hirtelen a kocsival megfordultunk. Azért, mert Angéla, Bence anyja nem öltözött elég melegen. Na, ezt már végkép nem értettem, mert a koripályán a kinti hőmérséklethez képest meleg van.
Na, mindegy, visszagurultunk. Angéla bement a házukba, én közben már nem bírtam tartani a kíváncsiságomat:
- Pontosan hova is megyünk? - kérdeztem.
- Szegedre, az Adventi vásárba - jött a sulykoló válasz.
- Tessék? - kérdeztem eléggé idegesen.
- Mi a baj? - kérdezte Bence és az apja egyszerre.
- Az, hogy anyukám azt mondta, hogy az itteni főtérre megyünk.
- Nem, a szegedire. Mit mondott pontosan anyukád?
- Hogy kiakarok-e jönni veletek az adventi vásárra.
- Angéla azt mondta anyukádnak, hogy Szegedre megyünk.
- Nem hiszem.
Angéla visszajött és beült a kocsiba, mit sem sejtve:
- Te, mit mondtál az Kristóf anyukájának? - kérdezte Péter Angélától.
- Azt, hogy a szegedi főtérre megyünk, az Adventi vásárra.
- Az ő anyukája nem ezt hallotta.
- Akkor mit?
- Hogy az itteni főtérre megyünk - válaszoltam.
- Azonnal felhívom - válaszolta és elő kapta a telefonját, egy érintőképernyős Nokiát.
- Ne, majd én - mondtam neki. Bólintott.
Tárcsáztam: ANYU (ICE):
- Szia! Neked pontosan mit is mondott a Bence anyukája? - kérdeztem tőle.
- Hogy kimennek a főtérre.
- A szegedire gondolt.
- Micsoda?
- Bizony.
- És oda, akarsz menni?
- Igen.
Angéla a telefonomért nyúlt.
- Oké - azzal letette. Bízott Bence szüleiben.
- Majd én beszélek vele - mondta Angéla.
- Nem kell, okét mondott.
Elindultunk Szegedre. Az oda út elején Anyu még felhívta Angélát. Nem tudom mit beszéltek. Mi, hátul a Nokiával játszottunk kép szerkesztőset.
1. kép: Hárman vannak rajta: Péter, Bozsek Márk, Angéla. A kép egy szórakozó helyen készült. Bence ezzel menőzött egy kört. A szülei így beszélgettek a Bozsek Márkkal meg úgy.
Peti tett apukája fejére egy mikulás sapkát, Márk fejére egy ilyen nagyobb darab spanyol sapkát, és egy gitárt a kezébe (nem valami jó méretben), anyukája fejére egy ilyen szemüveget: orral, bajusszal.
2. kép: Ketten vannak rajta: Peti és egy barátja, Norbi. Meztelenül egy fürdőkádban állnak. Jót röhögtünk ezen a felvételen. Bence tett mindkét fiú hí****szője elé egy levelet, a fejükre sapkát, a vízbe egy cápát.
Amikor elhajtottunk a SZEGED tábla mellett eszembe jutott egy költői kérdés: Három dolgot vihetsz magaddal egy szigetre. Mi az a három dolog? Péternek tetszett a kérdés, hiszen katona és kiváló túrázó.
- Na, mit vinnél magaddal Bence? - kérdezte.
- A Mónit - a barátnőjét -, számítógépet és könyveket.
- Fiam, nincs áram. Amúgy is mivel csinálsz tüzet, mivel vágsz fát?
- Akkor legyen egy balta, Móni és…
- Fiam, kell egy kés. És ezzel mindened megvan - zárta le a témát.
Közben a belvárosba értünk. Ahogy Bence nevezte „pizza szeletek” voltak a lámpapóznákon. Ez alatt azt kell érteni, hogy ilyen hullócsillag alakú világító vackok lógnak a lámpákon. A fákon rudak. Amik távolról nézve hóesést imitálnak.
Miközben haladtunk a központ fele elkezdtem-hülyülni. Azt kezdtem sorolni, hogy hol dolgoztam. Amint mentünk végig az üzletsoron.
- Dolgoztam itt a City Bankban, aztán ebben a kávézóban - mutattam egy kávézóra -, aztán itt a Raiffeisen Bankba, aztán ebben a használt angol ruha üzletben, majd itt ragadtam a Sparban - mutattam a Sparra, ahol éppen megálltunk a piramis alakú autóval.
Nagy nehezen kikászálódtunk.
A sarkon túl egy kisebb tér volt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése